A gyógyulás útja

Az integratív szemléletű homeopátiás orvos kiegészítő képzésének köszönhetően képes megítélni, hogy homeopátiás és/vagy hagyományos kezelésre van-e szükség adott esetben.  Amennyiben a homeopátiás kezelés a célravezetőbb, a tüneteket nem elnyomja, hanem azokat figyelembe véve választ olyan homeopátiás gyógyszert, mely „megsúgja” a szervezetnek, hogyan gyógyítsa meg önmagát!        

A homeopátiás gyógyulási folyamat során előfordulhat, hogy kezdetben a meglévő tünetek felerősödnek. Azt is tapasztaltuk, hogy újra felbukkanhatnak korábbi (testi) panaszok. Ezek a jelenségek átmenetiek, és a kezelőorvosnak be kell ezekről számolni. Az "időben visszafelé" történő gyógyulás a hagyományos orvosi kezeléseknél nem ismertek, de a homeopátiás, azaz természetes úton történő gyógyulás során nem ritkák.

A gyógyulás iránya

A holisztikus szemléletű gyógyítók – mint amilyen a homeopaták is – éveken át tanulják és tanulmányozzák, hogy az egyes szervek, szövetek, funkciók milyen sorrendben betegszenek meg, azaz, hogyan mélyül el a betegség – pl. az elnyomó kezelések miatt -, és azután milyen sorrendben gyógyulhatnak meg. Azért feltételesmódban írom, mert eljuthat olyan mélyre egy betegség, hogy a folyamatot már nem lehet visszafordítani, nem várható teljes gyógyulás. Mindennek fejlődéstani, embriológiai, anatómiai magyarázata van, ezeket az összefüggéseket azonban sajnos az orvosegyetemen nem tanítják.

Esetkövetés

Az esetkövetés a homeopatánál nem öt perc, hanem akár egy óra. Végigkérdezem az aktuális tüneteit, a hangulatát, közérzetét, erőnlétét, a korábbi tüneteket. Megállapítom, hogy a változás a gyógyulás irányába mutat-e, vagy sem. Ettől függ a további gyógyszerelés beállítása.

A cél az, hogy minél kevesebb (akár semennyi) kémiai gyógyszer mellett Ön minél jobban érezze magát! Testi, lelki és szociális értelemben egyaránt! 

Honnan tudjuk, hogy gyógyult-e? Vagy csak elnyomták?

A homeopátiás orvos számára a gyógyulás mást jelent, mint az allopátiás orvos számára.

Ha például Ön arról számol be, hogy elmúlt az allergiája, ám fefájása kezdődött, az számomra nem gyógyulás, és változtatnom kell a homeopátiás kezelésen! A kémiai szerekkel dolgozó allergológus szerint viszont gyógyulás. Neurológushoz kerül(het) a fejfájásával, de ez az allergológust már „nem érinti”, többnyire nem is tud róla, hogy Ön tulajdonképpen még nem gyógyult meg, csak elnyomták egy tünetét, „mélyebbre tolták” a betegséget.

Egy másik példa az elnyomásra, amikor a cukorbetegség kezelésekor a vércukorszintet sikerül beállítani, azonban a páciens depressziós, apatikus, tunya lesz. Lelki értelemben beteg.

Az alábbi ábrát Dr. Vijayakar dolgozta ki a tünetek gyakori sorrendjéről, az elnyomás irányáról.

A homeopátiás kezelés korlátai, határai

helytelen életmód (túl sok stressz, mozgás- és alváshiány, étkezési hibák, káros szenvedélyek) lassítja a gyógyulás folyamatát, vagy csak részleges gyógyulást tesz lehetővé.

Amennyiben kimerült a szervezet öngyógyító képessége, homeopátiától teljes gyógyulás nem várható, de tünetenyhítő hatását még tapasztalhatjuk. Ilyen kimerülés állhat fenn hiányállapotokban (vitamin-, ásvány, hormon-, enzimhiány – ezeket lehet pótolni!), súlyosan legyengült, energiahiányos betegnél vagy időseknél, korábbi erőteljes elnyomó kezelések hatására.

Súlyos anatómiai elváltozásoknál (pl. izületi deformitások) sem remélhető homeopátiától gyógyulás.   

 

Elérhetőség

www.homeopatiapszichiatria.com www.drkatonaedit.hu
Budapest XI., Fehérvári út 54-56/B

+361-3611-876
keddtől péntekig 8.30 és 9.30 között

Skype: katona.edit1

A honlap oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt, az orvosi vizsgálatot, diagnózist vagy terápiát. A feltüntetett kezelési lehetőségek és gyógymódok saját felelősségre alkalmazandók. Amennyiben panaszai súlyosak vagy elhúzódnak, forduljon szakemberhez! A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

 

© 2013 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode